Életet mentenek, gyermeket követnek a modern okosórák

Okosóra kínálatunkat ide kattintva éred el.

Elképesztő fejlődésen mentek át az utóbbi időben az okosórák, melyek remek és hasznos bluetooth-kiegészítői az okostelefonoknak. Egy noname alapváltozathoz már 4-7 ezer forintért hozzájuthatunk, tehát annyiért, mint egy sima órához, azonban a különbséget zongorázni lehet. Anélkül, hogy márkát említenénk, a magyarországi kínálatban is jelen lévő egyik ilyen univerzális „alapóra” a következő funkciókkal rendelkezik: 1,5 colos színes érintőképernyő, beépített hangszóró, rezgőmotor, és mikrofon, hívások, sms-ek kezelése, stopper, pulzusmérő, zenelejátszó, a telefon kamerájának távvezérlése, magasságmérő, lépésszámláló, barométer. Szinte hihetetlen, hogy néhány ezer forintért ilyen sokat tudó készülékhez juthatunk, mely ráadásul bármilyen bluetooth-rendszerrel rendelkező okostelefonnal vagy tablettel (Android, iPhone, Windows, Symbian) képes együttműködni.

 

 Apple okosóra


A beépített GPS rendkívül hasznos

Valamivel drágábbak azok a készülékek, melyekbe GPS-jeladót is raktak, de nagyon hasznos ez a kiegészítő. A szülők előszeretettel vásárolnak ilyet csemetéjüknek, ugyanis egy alkalmazás révén nyomon lehet követni, hogy a kis Pityuka éppen merre jár. Magyarországon szerencsére nincs túl sok emberrablásos eset, azonban nálunk sem ismeretlen a jelenség, az utóbbi években több hír is szárnyra kapott szórakozóhelyeken köddé váló fiatalokról. Egy GPS-jeladóval ellátott okosóra révén időben és könnyedén megtalálhatjuk gyermekünket, de arra is alkalmas a rendszer, hogy ellenőrizzük, vajon kamasz lányunk tényleg az egyik barátnőjénél tölti az éjszakát, nem pedig Sanyival, a tehenészfiúval, ami persze felvethet némi aggályt a másik oldalról, de ez mindig is így volt.

 



Az Apple ebben a „műfajban” is etalonnak számít

Az almás cég termékei az okosórák szegmensében sem az olcsóságukról híresek, azonban mind minőségben, mind a funkciók tekintetében kiemelkednek a mezőnyből. A csúcskategóriában már nem az a lényeg, hogy az óra kommunikálni tud a bázisnak számító mobiltelefonnal, hanem magában a készülékben is komoly processzort, memóriát, háttértárat, és a méretéhez képest remek képpontsűrűséggel rendelkező kijelzőt találunk. Az Apple Watch Sportban például 1,3 Ghz-es proci teljesít szolgálatott és 8 GB-os háttértárra menthetjük az adatokat. Ez az elegáns készülék olyan extrákat is tartalmaz, mint GPS, diktafon, HD videolejátszás és rögzítés, médialejátszó, MP3 lejátszás, közösségi oldal funkciók, Apple Watch OS 1.0 operációs rendszer, szívritmus figyelő, gyro szenzor, fényérzékelő, stb. A szívritmus figyelő fontos extra, egy Apple okosóra a minap a szó szoros értelmében életet mentett. A 62 éves Dennis Anselmo épp a kerítést újította fel a kertjében, mikor szédülni kezdett, majd leellenőrizte pulzusát az okosórájával, ami egészen elképesztő, 210-es értéket mutatott. Dennis azonnal mentőt hívott, és utólag az orvosok arról számoltak be, csak a gyors beavatkozás mentette meg a férfi életét, akinek sebészeti eljárással eltávolították a szervezetében lévő vérrögöt, ami miatt szívrohamot kapott. Olyan óraszíjat is lehet már találni a piacon, melyek EKG-monitorral van ellátva, és veszély esetén a speciális alkalmazás automatikusan értesíti a legközelebbi kórházat.

 

Hóri Anna