Phonedorlat blog

<< 1 2 3 >>

Különleges képaránnyal és mesterséges intelligenciával hódíthat az LG G6

Érthetetlen okból a dél-koreai gyártó tavaly bemutatott G5-ös készüléke nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban a G6 jó esélyekkel indul harcba áprilistól.

VR-szemüvegként is megállja a helyét a 4K felbontású Sony XZ Premium

 

Egészen elképesztő a kijelzők rohamos fejlődése. Most már ott tartunk, hogy akár egy mindössze 5,5 colos IPS LCD-nél is megvalósítható a 4K felbontás (3840x2160 pixel), pedig 10-15 évvel ezelőtt még a 32 colos tévék is csak a HD Ready (1280x720 pixel) felbontást tudtak. A Sony Xperia XZ Premium okostelefont idén februárban mutatták be a nagyérdeműnek, de a boltokba csak nyár elején fog megérkezni.

 

A Nokia zászlóshajója egy butaphone lesz?

 

Az idei Mobile World Congress egyik legjobban várt eseménye a Nokia visszatérése volt, hiszen a cég a 90-es években és a 2000-es évek elején hatalmas népszerűségnek örvendett, majd valamiért nem tudta, vagy nem akarta felvenni a harcot a megjelenő okostelefonokkal, és egy időre eltűnt a süllyesztőben. A főnixmadár azonban visszatért, és az idei MWC-re már elvitte Android Nougatot futtató okostelefonjait, valamint egy „radar alatt repülő” butaphone-t, a régi időket felidéző Nokia 3310-est, ami az én várakozásaim szerint meglepően sikeres lesz az eladások tekintetében. Hogy miért?

 

MWC 2017 - a 0. és 1. nap dióhéjban

 

A 2017-es MWC-n közvetetten veszünk részt, a Tech2 kijutását szponzoráltuk. Az eddigi legérdekesebb bejelentéseket és megjelenéseket gyűjtöttük most össze nektek itt egy helyen.

 

Elromlott az okostelefonod? Nem kell feltétlenül temetni

 

A XXI. században teljesen más felfogásban készítik a gyártók a különböző elektronikai termékeket, mint mondjuk 70-es, 80-as években. Másodlagos szemponttá vált, hogy maga az eszköz 15-20 esztendőn keresztül működőképes maradjon és könnyen lehessen javítani. Ezzel egyidejűleg az emberek hozzáállása is megreformálódott, átlagban 4-5 évente lecseréljük a televíziónkat (mert jön nagyobb, szebb, okosabb), az autónkat (még most lehet belőle „jól” kiszállni, sokat kell már rá költeni), fülhallgatót hathavonta vásárolunk, az okostelefont pedig nagyjából évente, jobb esetben kétévente leselejtezzük, mert ugye haladni kell a korral. A mobilszolgáltatók is adják alánk a lovat a hűségidős konstrukciókkal, mi pedig a szerződés lejárta után rohanunk a boltba, hogy lecsekkoljuk, milyen telefont „dobnak utánunk”, amennyiben meghosszabbítjuk a kontraktust. Gyakorlatilag ezt írja le a Harcosok klubja első pár perce is.

 

Nagy teher hárul a Samsung Galaxy S8-ra. Mire számíthatunk a zászlóshajótól?

 

A Galaxy Note 7 majdnem „elfüstölte” a dél-koreai gyártó kőkemény munkával elért piaci pozícióját. A tervezési hiba miatt vissza kellett hívni a készüléket, a márka presztízse komoly kárt szenvedett, bár azóta az idő bebizonyította, hogy a rajongók nem pártoltak el a Samsungtól.

 

Fólia, üvegfólia, tok, fliptok – mire lehet szükségünk telefonunk védelmében?

 

Hatalmas választékból válogathat, aki a telefonjához védőtokot szeretne.Emlékszem, hogy a 2000-es évek elején, mikor egy Nokia 3310-es büszke tulajdonosa voltam, még az számított nagy dolognak, hogy vettem hozzá valami utángyártott, aranyszínű előlapot és hátlapot, amivel lecserélhettem a gyári, bilikék borítást.

 

Ütős készülékekkel nyitja meg a frontot a csúcshódításra készülő Nokia

 

A Nokia tavaly jelentette be, hogy visszatér az okostelefon-piacra, ennek érdekében nyáron exkluzív szerződést kötött a szintén finn HMD Globallal. A visszatérésről egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, ahogy arról is, hogy decemberben két zászlóshajó bemutatásával jelezték a riválisoknak, hogy komolyak a szándékaik.

 

CES 2017: a mobilgyártók idén is kőkemény harcot vívnak a vevők kegyeiért

 

A hagyományosan Las Vegasban megtartott CES (Consumer Electronic Show) a modern technológiáért rajongók seregszemléje, ahol minden gyártónak illik jelen lennie. Olyan ez, mint az autóiparban a Genfi Autószalon. Aki nincs ott, az nem is számít. 

 

Elöntötték a piacot a VR-sisakok és VR-keretek, de érdemes ilyet vásárolnunk?

 

A jelen, vagyis inkább a közeljövő nagy durranása a Virtual Reality, azaz virtuális valóság, mikor a felhasználó a szeme elé illesztett sisaknak vagy szemüvegnek köszönhetően úgy érezheti magát, mintha benne lenne a számítógépes alkalmazásban. A látóteret kitölti a grafika, fejünk mozgatására pedig háromdimenziós térben érezhetjük magunkat.

 

<< 1 2 3 >>